A spiritualitás "haszna"

Transzperszonális pszichológusként talán meglepő azt hangsúlyozni, hogy a spiritualitás tévút mindaddig, amíg  nincs megdolgozva a személyiség, de úgy érzem, muszáj erről beszélnem (újra), még ha nem is vagyok annyira provokatívan karakán, mint Popper:

"Az ezoterikus gondolkodásnak és beavatottságnak semmiféle haszna nincs! Nem leszünk tőle okosabbak, harmonikusabb lelkűek, boldogabbak, s nem feltétlenül alakul ki belső biztonságérzésünk sem. Világi sikerekről - szerelem, üzlet, egészség, stb. - nem is szólok." (Popper Péter: A nem értés zűrzavara, Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások, 179.o.)

Szerintem van haszna a hitnek egy magasabb rendű célban, értelemben, abban, hogy a látszatproblémák mögött fejlődési lehetőség van. Szakmailag és magánemberként is azt tapasztalom, hogy a transzcendens élmények energiatöltéssel bírnak és erőt, lendületet adnak az életnek. De valóban nem repül a sült galamb a szánkba, és önmagában SEMMIT nem old meg az ezoterikus gondolkodás. Sőt. Nagyon jó elkerülő hadművelet lehet az életünkben jelentkező problémákkal való szembenézésre, a saját személyiségünk nem is annyira fényes és fehér oldalának megismerésére (ahogy már erre is utaltam korábban).
A valós, anyagi világban megélt Énünk az alapja ennek az életnek és azzal kell főznünk, amink van. Ha ez a személyiség tele van hiánnyal (elég csak a leggyakoribbat, a szeretethiányt említeni), akkor  - bár én sem kételkedek abban, hogy Isten szeret minket és ez a végső szeretet -, a vallásba kapaszkodás menekülés lesz mindaddig, míg nem nézünk szembe a hiányaink fájdalmával és nem kezdünk vele valamit ITT és MOST, a saját eszközeinkkel, a valós emberi kapcsolatainkban.

 (Fotómanipuláció: Erik Johansson)

Summa summarum: A spiritualitás nem helyettesíti a pszichoterápiát!

Nagyon sokat köszönhetünk a transzperszonális pszichológiának azért a szemléletért, hogy az életünkben jelentkező nehézségek a lélek magasabb rendű  - hosszú távú, nem csak egyetlen életre vonatkozó - fejlődését szolgálják. Tudok azonosulni azzal spirituális nézőponttal, miszerint mindez nem a véletlen műve: minden emberi kapcsolatunk, az általuk kibomló érzelmi működésmódunk karmikus eredetű és a harmonizáció, a szeretet irányába mutató (kellene, hogy legyen). Ez olyan felelősségvállalásra tanít, amely  kultúránknak egyébként nem része, hiszen az anyagi szemléletű  világ (jó vagy rossz) sorsának passzívan kiszolgáltatott emberképe uralja a hétköznapi diskurzust.

A transzperszonális technikák viszonylag gyors és egyszerű módját adják annak, hogy bepillantsunk a kulisszák mögé és átéljünk olyan mintázatokat, összefüggéseket, amelyek megértése önmagában gyógyító hatású. A transzperszonális módszerek lehetővé teszik, hogy tapasztalati (és ne csak intellektuális) tudást szerezzünk lelki működésünkről és elakadásaink mögöttes okairól. Az átélés kézzelfogható valósággá teszi egy másik lelki-szellemi dimenzió, mint értelmezési keret létét.

Ugyanakkor a megoldandó feladatok mindig "hétköznapiak": nem szeret az anyám, a férjem, félek a főnökömtől, nem boldogulok a gyerekkel.... Ezekre kell megoldást találni, és ebben a személyiségemnek (ha tetszik, a "kis" egónak) kell fejlődnie, még akkor is, ha a "Magasabb Rendű Énünk" megsúgja, mi a kívánatos irány. Átélhetem a legmisztikusabb élményt egy Rebirthingben, ha aztán hazamegyek és ott folytatom a játszmázást a családommal, ahol abbahagytam. Ahhoz bizony tudatos erőfeszítés kell, hogy az átélt élmények átírják a viselkedést is, és mindazt, amit elméletben (pl. spirituális olvasmányainkból) olyan jól tudunk, átvigyük a gyakorlatba is.

Ez munka. Erőfeszítés. Felelősségvállalás. Idő. Folyamat. Terápiás kapcsolatban, ahol újraíródhatnak a minták.

A lehengerlő átalakulások kegyelme

(Helen Nelson-Reed)

Nincsen rá kisebb szavam, mint hogy kegyelmi állapot, amikor az ember belelát annak a mintázatába, ahogy a sorsa szövődik, ahogyan a választásait hozza, amilyen kapcsolatokat hoz létre, és amilyen érzelmek rángatják mindeközben.
Küzdünk, megélünk, elbukunk, próbálkozunk, fájunk, szeretünk, megbocsátunk, reménykedünk... és mindebbe kicsit belefulladunk, tehetetlenül vergődve feloldhatatlannak tűnő konfliktusaink és véget nem érő szenvedéseink tengerében. És akkor jön egy Családállítás vagy egy Rebirthing és hirtelen kiesünk a térből és időből, és abból a szempontból LÁTUNK, ahogy ezt csak "Odafentről" lehet. Ez maga: átélni a csodát. Minden kiürül, letisztul. Minden mindegy lesz - buddhista és nem depresszív értelemben. Megteremtődik az a távolság, ahonnan minden megérthető és elfogadható - és közben kinyílik a szívünk...és kinyílik egy ajtó, amin mehetünk végre tovább. Mert azt is megértjük, hogy ez mennyire lehetetlen lett volna eddig.

Köszönöm, Robi, a mai újbóli rácsodálkozás élményét. Hogy a perszonális szintű előkészítés után mekkora kvantumugrást lehet végrehajtani transzperszonális technikával.

Transzperszonális technikák terápiás lehetőségei

Előadást tartok a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének (nem csak) hallgatók számára rendezett Szakhétjén 2012. november 13-án, kedden 9 órakor.

Spiritualitás és pszichológia

A transzperszonális szemlélet legfontosabb jellemzője az - ahogy Wilber megfogalmazta -, hogy számol az ember transzcendens funkciójával és az így hozzáférhetővé tett magasabb rendű energiákat a személyiség fejlődésének szolgálatába tudja állítani.

A spiritualitás ilyen értelemben jól kiegészíti a pszichológiát, de ez fordítva is működik: a pszichológia is segítheti a spirituális életet. Hogy hogyan, azt a transzperszonális pszichológia egyik atyja, Roberto Assagioli (2005) Önmegvalósítás és lelki zavarok írásában így fogalmazta meg:

„A spirituális eredetű zavarok előfordulása napjainkban rohamosan emelkedik azzal együtt, hogy nő azoknak az embereknek a száma, akik tudatosan vagy tudattalanul , tapogatózva keresik a teljesebb élet felé vezető útjukat. (...) a mai emberek fellendülő fejlődése és személyiségük összetettsége, valamint kritikusabb elméje miatt a spirituális fejlődés nehezebb és összetettebb folyamattá vált. Régebben elegendő volt a morális megtérés, a tanítónak vagy a megváltónak szóló tiszta szívű odaadás, az Istennek való szeretetteljes önátadás, és megnyíltak a tudat magasabb szintjeihez, valamint a belső egység és kiteljesedés felé vezető kapuk. Mostanában azonban a mai ember személyiségének összetettebb és konfliktusos aspektusait nem lehet kihagyni a számításból; át kell alakítani őket, és el kell érni közöttük (alapvető késztetései, érzelmei és érzései, teremtő képzelete, kutakodó elméje, önérvényesítő akarata, valamint személyközi és társas kapcsolatai között) a harmóniát”. (101.o.)

(Festmény: Helen Nelson.-Reed)

Kapcsolatba kerülni lelki fogyatékosságainkkal

Ezzel a címmel tartok előadást a CSAT egyesület 2012. november 5-i rendezvényén az Ifjúsági Házban (4021 Debrecen, Simonffy u. 21, Hal köznél).


A hátrányos helyzetűekkel és fogyatékosokkal dolgozó szakemberek számára egyfajta szemléletet szeretnék megosztani arról, hogy milyen fejlődési lehetőséggel jár szembenézni életünk nehézségeivel, veszteségeivel és hogy a transzperszonális pszichológia eszköztára hogyan segíthet ebben.

(Séverine Pineaux)

Szemelvények az előadásból:

Soha nem dolgoztam a szó hagyományos értelmében vett fogyatékosokkal, de olyan emberekkel igen, akik szenvednek. És azt gondolom, hogy az közös feladat mindenki számára – mind a krízisben lévő személy, mind az őt segítő szakember számára, hogy megtaláljuk a szenvedés értelmét és célját. Ehhez nyújt segítséget az a transzperszonális szemlélet, amelynek keretében én pszichológusként dolgozom.

A transzperszonális pszichológia a hagyományos tudományos pszichológiával szemben "számol az  emberben szunnyadó transzcendens lehetőségekkel.” (Roberto Assagioli) A spirituális megközelítés pedig lehetővé teszi, hogy meglássa (de legalábbis keresse) a megpróbáltatások magasabbrendű célját. Ennek a megközelítésnek hiteles képviselője a koncentrációs tábort túlélő, családját elveszítő Viktor Frankl, aki szerint az életnek minden körülmények között van értelme és mindannyiunknak megvan a szabadsága, hogy értelmet találjon. Az ember szabadsága az alábbiakat jelenti: „Mit tehetek én magam ezen szörnyűséges körülmények között?” 

Archetipikusan nézve a Hős útjának is elmaradhatatlan része, hogy olyan élményben részesüljön – akár fizikailag, akár lelkileg –, ahol el kell viselnie az elviselhetetlent. Ez a lépés a transzformáció elengedhetetlen lépése, mely során az egyén örökre megváltozik. De hogy ez hogyan történik, az nem feltétlenül tudatosítható, „megmondható”, könnyen kitalálható megoldás. Zavarodottság jellemzi, amikor a régi énstruktúra, kapcsolati viszonyulások megszűntek, az új pedig még nem érkezett el. Inkubációs időszaknak nevezzük ezt, egyfajta bebábozódás időszaka. Sokszor nehéz meglátni (de ebben segíthet a segítő szakember), hogy ez mégis a valami felé haladás időszaka, hogy építő jellegű folyamat történik.

Sokáig nem az a cél, hogy megmásíthatatlan végkövetkeztetést vonjunk le, vagy kicsikarjuk a probléma megértését. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy megéljük a fájdalmat. Mert a legnehezebb az, amikor úgy kell tenni, mintha nem fájna.

Frankl 4 lépése a logoterápiás kezelés során:

1.       Távolságot teremteni önmaguk és a tünet között. A nemkívánatos állapot nem ő maguk, hanem valami, amit birtokolnak. A „szellem dacoló ereje” le tudja győzni a nemkívánatos állapotokat.

2.       Önmagukkal/életkörülményeikkel kapcsolatos beállítódottság megváltoztatása: „Megtanulják, hogy szüleik, a társadalom vagy önmaguk vádolásától, és a tehetetlenség érzésétől (a külső erőforrásokból jövő segítségre hagyatkozástól) eljussanak oda, hogy vállalják felelősséget saját gyógyulásukért. Egyidejűleg azt is megtanulják, hogy ne tegyék magukat felelőssé olyan körülményekért, melyek fölött nincs ellenőrzésük.

3.       A test reagál a szellem befolyására, a tünetek változnak, eltűnnek.

4.       Profilaxis: értelem-tartalmakat kidolgozni, megnövelni a kliens értelem-tartalékait, hogy az megóvja az exisztenciális frusztrációról, ha valamelyik értelemforrás elapad. (Joseph Fabry)

Fabry szerint a transzperszonális tapasztalatok gyakran másodperc töredéke alatt érik el azt, ami a logoterápia célja: annak észrevételét, hogy az univerzum rendezett egész, melynek egy része az egyén.Saját magam is azt tapasztalom, hogy a transzperszonális csúcsélmények felidéztetése terápiás hatású azáltal, hogy a kliensben tudatosul: „az élet jó, létezik rend, része vagyunk ennek a rendnek, része vagyunk az egésznek, biztonságban vagyunk.”

A transzperszonális szemlélet – a hagyományos pszichológiai terápiás céllal ellentétben  nem „elmulasztani” akarja a szenvedést, hanem segíteni megélni és magasabb szintre emelni.

A perszonális sík jelentősége a transzperszonális munka során

Van egy rossz hírem. A spiritualitás nem ad felmentést a hétköznapok alól. Sőt. Épp arra szólít, hogy a mindennapi életünket annak összes gyakorlati velejárójával megéljük, csináljuk - a lehető legnagyobb odaszentelődéssel.
Éppen ezért egyáltalán nem lehetséges az, hogy a személyiségfejlődésben egy elegáns ugrással átlendüljünk a túloldalra és az árnyékmunkát megspóroljuk azzal, hogy átállunk a "fénybe". Személyes történetünkkel akkor is szembe kell nézni, ha érnek minket transzperszonális csúcsélmények és  megtapasztaljuk Istent valamilyen formában. A kapcsolataink által feltartott tükörbe akkor is bele kell nézni, ha nem tetszik, amit ott látunk. Alapvető testi-lelki igényeinket ki kell elégíteni, e nélkül nincs élet. Az isteni forrás nem közvetlenül hozzáférhető, sokszor valóságos ételre, italra, szexre, fizikai biztonságra és konkrét személyek által megtapasztalható szeretetre, együttérzésre és elismerésre van szükség. A Földre születtünk, kellenek gyökerek. Ha ezek táplálnak, van rá esélyünk, hogy az égig nőhetünk. Gyökerek nélkül milyen esélyünk lehet erre?

A transzperszonális pszichológiáról a Vörös Oroszlánban

Harmadjára kezdtem bele Szepes Mária klasszikus művébe - rétegei vannak és mindig más értek meg belőle, ami természetes, hisz fejlődök, változok. A legutóbbi olvasásnál még nem találtam meg magam számára a pszichológiát, mint hivatást, és nem kristályosodott ki bennem, hogy a lélektanon belül is azt a szemléletmódot kell követnem, amely - szerintem - a leghatásosabb segítséget tudja adni. És ez nem más, mint a lélek emelése a szellemi dimenziók felé. Számomra ez a transzperszonális pszichológia definíciója.
Meglepve vettem észre, hogy a főhőst narráló szerepszemélyiség nem más, mint egy (haladó szellemiségű) idegorvos, ami épp azt fogalmazza meg, amit pár napja olvastam Feldmárnál. Ha ennyire sokasodik ugyanaz az információ minden oldalról, biztos fontos, megosztom hát veletek is.

"Psziché alatt én a halhatatlan intelligenciát, minden élet transzcendens lényegét értem, amely a földön az ember öntudatában érte el csúcspontját. E csúcspont azonban úgy viszonylik a szellem határtalanságának dimenzióihoz, mint porszem a kozmoszhoz. A lélek betegsége a híd valamiféle megrongálódását, a közvetítő szervek zavarát jelenti test és szellem között, A lélek orvosának ezt a hibát kell a klinikai módszer alaposságával megközelítenie, diagnosztizálnia és kijavítania. Ha csak tüneteket kezel, őrjöngő élőhalottakkal tömheti tele az ideggyógyintézeteket és - a világot. Persze nem sorolom ide az alkati zavarait, amelyek egy egész emberi életet súlyosan determinálnak. A lélek betegségeiről beszélek, amelyek eleinte láthatatlanok és felfedezhetetlenek a testben, s a gátlásos, rossz mederbe ömlő képzelőerő csak lassanként vájja ki kóros elváltozásait a szervezetben." (Szepes Mária: Vörös Oroszlán, Édesvíz Kiadó, 2000, 13. o.)

Anti-pszichiátria

Most csak egy gyors idézet Feldmártól (és ennyi pont elég is ahhoz, hogy kifejezze azt, ahogy én gondolkodom a pszichológiáról):

"Pszichés betegség nincs. Ezt Szász Tamás már ezerszer kifejtette, csak senki sem figyel rá: az embernek vagy agybaja van, vagyis az agyának van egy betegsége, vagy problémái vannak az élettel." (Feldmár András, teljes cikk)

A pszichológia klasszikusai versus transzperszonális szemlélet

A hétvégi transzperszonális workshopon elhangzott az "apakomplexus" szó, amelyre egy - a transzperszonális terápiákban mélyen, a hagyományos megközelítésben egyáltalán nem - hívő illető megvetően "leódivatúzta" a fogalmat.
Ennek kapcsán egy félreértést szeretnék tisztázni.
A transzperszonális pszichológia nem tagadta meg a pszichológia eredményeit, beleértve Freud és Jung nagyra értékelt munkásságát.
Mi értelme lenne kidobni a gyereket a fürdővízzel együtt? Hogyan nevezhetnék a transzperszonális pszichológiát még mindig pszichológiának, ha elfelejtenénk fejlődéstörténetét?
Mint az igazi személyiségfejlődés esetében is, a múlt INTEGRÁLVA van; hasznosan és tudatosan beépítve. Az a megközelítés, amely túllépett a személyiség hagyományos itt-és-most határain - ezért személyiségen túlinak nevezi magát (innen a transzperszonális szó) -, csak azért léphetett ekkorát, mert megvan a lépcsősor, ami idáig elvezetett.
Nézzünk egy példát. A klasszikus pszichoanalízis alapja a terápiás kapcsolatban megjelenő indulatáttétel, azaz: a pszichoanalitikus személyére rávetülnek azok a tudattalan kapcsolati minták, amelyek eredendően az elsődleges kapcsolatokból (ideális esetben) az anyával és az apával való kapcsolatból erednek. Ez a projekció egy speciális formája. Freud és Jung is hangsúlyozta, hogy ez természetesen is megjelenik, azaz a körülöttünk élőkre ráhúzzuk a saját mintáinkat.
Elég kinyitnod Müller Péter, Szepes Mária (és még sorolhatnám) könyveit, árad belőle az üzenet, hogy "te teremted a valóságodat". Ugyanazt próbálják mondani, csak más szavakkal.
Tehát az, amiről Jung és Freud beszéltek, és amiről a mostani ezoterikus könyvek, az mind ugyanaz. A tudattalanunk úgy nyilvánul meg a világban, hogy tartalmait kivetíti rá - nézz körül, minden, ami körülvesz, a te teremtésed. És mindegy, hogy ezt hogy fogalmazzuk meg - annyiból nem az, hogy te melyik terminológiát fogadod el.
És az már aztán tényleg a te döntésed kérdése, hogy a projekcióid közül mit ismersz fel és el sajátodnak. A transzperszonális pszichológia ennek a felelősségnek a hangsúlyozásában tér el eleitől. De ez is csak arányok kérdése.

Ui: Jung a komplexusokat önálló energiával rendelkező autonóm lélekrészeknek tartotta. Ennek tudatában értékelhetjük (ma is érvényes) jelentőségüket, hiszen a tudatosság növelésének útján nem szerencsés, ha a személyiség tudattalan rétegeiben hemzsegnek ezek az önjáró konfliktusgócok...

(Forrás: C. G. Jung: A pszichoterápia gyakorlata, Scolar Kiadó, 2002, Budapest) 

Lélektan-szellemtan

Bejegyzésem címét Müller Pétertől (2009) kölcsönöztem, ugyanis ezzel a két szóval nagyon pontosan megfogalmazza a hagyományos akadémikus pszichológia és a transzperszonális pszichológia közti különbséget. Gondviselés című könyvében nagyon szépen elmagyarázza, hogy az a szint, ameddig a hagyományos beszélgetős, értelmezős, elemzős pszichológia el tud jutni, csak a felszínt kaparássza.

A léleknél, vagyis a pszichénél is mélyebb helyen dőlnek el néha életünk sorsdöntő dolgai. (270.o.)

 A transzperszonális pszichológia erre a mély helyre akar eljutni azzal, hogy nem a "fedőtörténetet" keresi, az aktuális ok-okozati viszonyokat, konfliktusokat, érzelmeket, hanem "Magasabb rendű énünkkel" keresi a kapcsolatot a helyes orientáció (újra) megtalálása érdekében. Müller Péter ezt nevezi igazi önismeretnek. Egyetértek. 

Harmonizálás

A lelki egyensúly elérésének legkézenfekvőbb eszköze -a polaritás világában általunk észlelt - ellentétpárok harmonizálása.
Mindez Jung munkásságára vezethető vissza: ő világított rá, hogy minden tudatosan megnyilvánuló érzelemnek, gondolatnak, energiának, jelenségnek megvan a (sokszor) tudattalan ellenpárja. Sokszor ez a külvilágra vetül - ha valakit utálok az agresszív viselkedése miatt, biztos lehetek benne, hogy a saját báránybőröm mögött ott lapul a farkas, akinek az általam elítélt személy tart tükröt. Minél nagyobb indulatot kavar benned valaki, annál biztosabb lehetsz benne, hogy van olyan elutasítod részed, amely tökéletesen szinkronban van az ő negatív tulajdonságával. Ennek fel- és elismerése nagyon nehéz, és ráadásul csak fél siker.
Egy jungiánus terápia célja nem csak ezen ellentétpárok tudattalan részének feltárása, hanem a feltárt elemek harmonizálása, egymással történő kibékítése is.
Hogy mennyire fontos az egymással ellentmondó értékek harmonizálása minden ember életében –, arra az időskort hozza példaként, mely olyan állomás, mely elkerülhetetlenül szembesít mindenkit azzal, hogy „korábbi ideáljaink ellentétének értékét belássuk, eddigi meggyőződéseink téves voltát felismerjük”.
Én színekkel dolgozom az ellentétes energiák harmonizálása során. Ez fantasztikus módszer, hiszen ezzel a módszerrel nem azonosulunk az érzelmeinkkel, így könnyebb a velük való munka. Nem kell hozzá agyalni, egyszerűen érzékeled az adott jelenség vagy érzelem - vagy akár ellenséges személy - energiájának színét, az ellentétpár színét, és meglátod, ezek a színek interakciója mit eredményez. Néha szükséges egy harmonizáló harmadik szín meghívása is - de akárhogy is, a módszer működik.

A Gestalt-módszerről

Technikailag a módszer úgy néz ki, hogy leülünk egy székre és a velünk szemben elhelyezett üres székre meghívjuk azt a személyt, problémát, személyiségrészünket, akivel/amivel dolgozni szeretnénk.
Ez a módszer, ami szerintem az eredeti Perls-féle Gestalt módszer "hellingeresített" változata, rendkívül alkalmas eszköz arra, hogy számunkra konfliktusos személyekkel, absztrakt problémákkal vagy akár különálló személyiségrészeinkkel "társalogjunk".
Az eredeti Gestalt módszer arra szorít rá, hogy figyeljek oda az igazi érzéseimre, figyeljek úgy befelé, hogy megérezzem a testérzetek mögött rejlő itt-és-most üzenetet.
Egy lépéssel tovább megy azonban az, hogy ezt a befelé-figyelést egy másik entitásra is kiterjesztjük.
A családterápiában is alkalmazzák azt a technikát, hogy a nem jelenlévő családtagnak odahúznak egy széket. A terápiás hatás egyik része abból adódik, hogy az egyes szám második személyben megfogalmazott problémák sokkal pontosabbak, mintha ha elméletben "vekengünk" arról, mi nem jó nekünk. A szék rákényszerít, hogy összeszedjük magunkat, és világosan kommunikáljunk. Ráadásul a terápiás térben büntetlenül mondhatok akármit, a szék nem üt vissza. Sőt, a másik nézőpontját is fel tudom venni, ha átülök az ő székére.
Transzperszonális attól lesz ez a módszer, hogy a székbe átülve a másik energiáját is átveszem, így azt érzem és tudom, amit ő. Ugyanez a -hihetetlen és misztikus, de működő - mechanizmus az alapja a Hellinger családállításnak is.
Az alkalmazási területeknek csak a fantázia szab határt. Beszélgethetünk édesapánkkal, 5 éves kori énünkkel, de akár a karrierünk előtt tornyosuló akadállyal is. A gyógyulás az IGAZI probléma feltárásán és korrekcióján kívül annak valódi megélésében rejlik.

Hitvallásom a transzperszonális irányzat mellett

Pszichológiai tanulmányaim legkellemesebb meglepetése volt a transzperszonális pszichológia létezésének felfedezése. Mivel a felvételi tananyag erre csak egy rövid utalás erejéig terjedt ki (Wilber, Frankl), abban a korlátolt hitben éltem, hogy a diploma után nekem kell feltalálnom a „langyosvizet” és a konkrét pszichológusi tevékenység során magamnak kell integrálnom mindazt, amit a vallásról, ezotériáról és spiritualitásról a gyógyulás szempontjából relevánsnak gondolok.
Nagyon örülök neki, hogy ez nem így van: egyrészt, hogy nálam sokkal tájékozottabbak bőséges szakirodalmat nyújtanak erről a területről (ld. Wilber hihetetlen termékenységét például), másrészt hogy tudománynak neveznek valami olyasmit, amit a laikusok (és aladdig én is) a hit tárgykörébe tartozónak tartanak/tartottak. A különbséget a transzperszonális pszichológia és a pszichológia egyéb irányzatai között épp olyan méretűnek és minőségűnek látom, mint amely az orvostudomány és a pszichológia között fönnáll.
Szakmai kétségeim sokáig voltak, hasonlóan Sutich-hoz, aki felvetette, hogy hogyan lehet sikeres terápiát folytatni a spritiuális aspektusok figyelembevétele nélkül olyan kliensek esetében, akik elzárkóznak ettől a megközelítéstől. De a gyakorlat azt mutatja, hogy ez nem okozott problémát. Egyrészt, sokkal könnyebb alkalmazkodni a klienshez, mint gondoltam. Másrészt nem véletlen, hogy ki kit talál meg. Hiszem, hogy aki hozzám jön, lehet, tudattalanul, de vágyik a transzperszonális dimenzió felfedezésére, mégha csak a perszonális oldal megdolgozása után is.

Hogyan dolgozok?

A hozzám fordulók problémái esetén - kívülállóként - megpróbálom megtalálni azt az alapmintát, amelyre a személyi problémái konstruálódnak, akár kora-gyermekkori, akár pre-, vagy perinatális (születés előtti vagy körüli), sőt akár előző életbeli gyökere van is.
Ennek során a kulcsszó a tudatosodás, a probléma kihívássá és feladattá történő átfogalmazása, és a mindezért való személyes felelősségvállalás.
Próbálom ennek során elősegíteni az ember önmagával(jungi terminológiával önvalójával)történő kommunikációját, hogy egy magasabb nézőpontból lehessen megélhető és átélhető a megértés.
Az általam alkalmazott regressziós technikák révén a változások mélyrehatóak, és nem csak az elméletet, de a gyakorlatot is érintik.

Hit és gyógyulás

A transzperszonális pszichológiát az különbözteti meg a "hagyományostól", hogy inkább beáldozza a mindenáron a tudomány keretei között maradást, csak hogy adhasson valami pluszt. Ezáltal olyasmit nyújthat, ami meghaladja az ember hétköznapiságát és így spirituális lénnyé emeli.

A vallási érdeklődés nem csak előkészítette, de meg is határozza a transzperszonális pszichológiát, Süle épp abban látja a humanisztikus pszichológiától megkülönböztető jellegét, hogy az aktuális konvencionális humán értékeken túl „érdeklődését kiterjesztette arra a hatalmas területre, melyet ősidők óta a vallási, misztikus, extatikus és egyéb különleges tudatállapotokkal járó kulturális értékek jelentenek világszerte.” (25. Süle, 1992))

Mi is az a transzperszonális pszichológia?

Ezt hívják negyedik erőnek (a pszichoanalízis, tanuláselmélet vagy behaviourizmus, illetve a humanisztikus pszichológia után). Elnevezése arra utal, hogy érdeklődését kiterjesztette a hagyományos személyes területeken túlra, ahol az alábbiakra fókuszál: extrém egészség és jó közérzet, megváltozott tudatállapotok, csúcstapasztalatok, önmegvalósítás, meditáció.

Üdvözöllek!

Alkati kérdés, ki mennyire képes beletörődni sorsába.
Az pedig mázli kérdése, hogy ki milyen életet választott magának, hiszen lehet, hogy olyat, amit nem kunszt "kibírni".
Aki ezzel ellentétben - hozzám hasonlóan - úgy érzi, hogy ő inkább a sok megpróbáltatást kihívássá alakítaná, jó helyen jár itt...
Magánemberként és pszichológusként is meggyőződésem, hogy az ember változhat, fejlődhet. Ehhez én a transzperszonális pszichológiában találtam nagyon sok segítséget.
A transzperszonális pszichológia a spirituális tanítások és a nyugati értelemben vett pszichológiai tudomány harmonikus kombinációja.
A problémákat kihívásként és nem kóros jelenségként fogja fel. Mindig, minden körülmények között lehet fejlődni, és ha megtalálod ezt a honlapot, talán meggyőzlek arról, hogy nem kell megvárni a nagy kríziseket ahhoz, hogy akard jobbá és szebbé tenni az életedet.
Honlapom célja, hogy megmutassam, máshogy is lehet, mint amit eddig a pszichológusról gondoltál.