Egyéni versus kollektív karma

Az önismeret és önfejlesztés rögös útján az ember néha körülnéz, hogy hol is jár. Fontos tehát az egyén és a társadalom viszonyán is elgondolkodni, ahogy egy ideje már ezt teszem.
Az biztosan feltűnt nektek, hogy ha ti változtok, a körülöttetek lévő emberek is elkezdenek kicserélődni (ami néha fájdalmas búcsúkkal jár). De nem csak a közvetlen környezetünk, személyes kapcsolataink szempontjából van ennek jelentősége.
Amikor a szélesebb társadalmi aspektusra is kitérek, nem szociológiai értekezésbe szeretnék itt bocsátkozni természetesen. De megosztanám veletek az általam (tudatosan) választott utat a világ jobbá tételére (és szándékosan nem használtam idézőjelet, hiszen vállalom, hogy hangzatos a kifejezés, még ha a "fellengzős" vád is érheti...).
Én - a politikusokkal ellentétben - az alulról építkezés híve vagyok. Ezért is lettem pszichológus: sok boldog egyénnek van egyedül esélye arra, hogy boldog társadalmat hozzon létre. Minisztériumi rendeletekkel felülről vezérelve ez nem megy. Olyan logikusnak tűnik mindez, hogy nem értem, miért nem így működik a világ: az emberek nem lennének hataloméhesek és frusztráltak, nem bántanák egymást, ha begyógyítanák lelki sebeiket. És az a tény, hogy az emberi társadalom nem ilyen ideális, nem tart vissza attól, hogy ne higgyek ebben az alapigazságban. Lehet, hogy csepp a tengerben, amit mi csinálunk (ti, olvasók is, igen, hisz nem olvasnátok ezt a blogot máskülönben), ennek ellenére nem tartom hiábavalónak fáradozásunkat. Hogy fontos erről is írnom, azt abból gondolom, hogy egy héten belül két nagy ember gondolatai is utolértek ezzel kapcsolatban. Olvassátok őket szeretettel:

"Az indiaiak meg vannak arról győződve, hogy a világon különböző színvonalú emberek élnek. Jobbak, rosszabbak, szellemileg, morálisan magasabb és alacsonyabb szinten állók. Nagy karmikus különbségek vannak tehát, de végső soron, és ez az indiai bölcselet meggyőződése, csak kollektív karma van. Olyan soha nem következhet be, hogy az emberiség egyik része elkárhozik és elsüllyed egy sátáni világban míg a másik része üdvözül. Csak kollektív karma van: vagy mindenki üdvözül, vagy mindenki elkárhozik. Az indiaiaknál a kollektív karma hitéből fakad az egyén missziója, hogy jobbá akarja tenni a világot, és ennek nincs más útja, csak ha elsősorban önmagát teszi jobbá." (Popper Péter: Mit mond az ezotéria a krízisekről?, 2009)

A másik idézet Jungtól való, köszönet érte Oláhné Mednyánszky Krisztinának, az Artemisz Pszichoasztrológiai képzés vezetőjének:

"Anélkül, hogy megtanulnánk tudatos énünk és tudattalan világunk között kölcsönös tiszteleten és egyenlőségen alapuló dialógust létrehozni, valószínűleg nem tudjuk megtanulni ezt a személyközi csoportok közötti és nemzetek közötti kapcsolatainkban sem." (C.G. Jung)

Családi versus egyéni karma

A karmikus működés alapelve régóta és sokak számára ismert: amit egyénként teszek, az így, vagy úgy, előbb vagy utóbb utolér. Hogy ez nem egy büntető istenség bosszúhadjárata, azt már kevesebben értik. Nem is ezt szeretném most kifejteni, esetleg csak annyit kínálnék fel megfontolásra, hogy mindennek meg kell tapasztalnunk minden oldalát ahhoz, hogy igazi tudásra tegyünk szert.
Ennek megfelelően úgy választunk életkörülményeket, szülőket, barátokat és szerelmet, hogy legyen alkalmunk megélni azt, ami tanulandó feladatunk.
Az univerzum azonban roppant összetett jelenség, és természetesen egyáltalán nem meglepő, hogy az egyénileg vállalt életfeladat illeszkedik annak a családnak a történetébe, ahová az illető születik. Aki egy Hellinger családállításon például szembesül azzal, hogy valamelyik őse életfeladatát teljesíti, ahelyett, hogy (ahogy ő megéli) a saját életét élné, ne mutogasson ujjal a nagyapára... Bizony az feladat rá éppúgy vár - és milyen jó, hogy tudatosította!
Így kapcsolódik össze gyönyörűen a családi és egyéni karma - hiába olvasunk erről külön oldalakon az ezotériával foglalkozó oldalakon.

Az ősök hagyatéka

Hellinger budapesti előadását azzal kezdi, hogy azt hisszük, mi magunk határozzuk meg, hogy cselekszünk, mit gondolunk és milyen életet élünk. Hát nem. A család ugyanis nem csak genetikailag örökít ránk áldott vagy átkozott tulajdonságokat, nem csak felnövekvésünk során ragadnak ránk viselkedési minták óhatatlanul, de bizony olyan tudattalan folyamatok foglyaivá is válhatunk, amelyeket - akár több generációra visszamenően - nekünk kell felvállalnunk. Mindezt merő szeretetből. Ha például elhagyatottnak érzed magad, talán egy nagynénédet közösítette ki a családja. Ha vezekelsz, lehet, hogy dédapád bűnét rovod le. Karmikusan ez biztosan a javadra íródik, de ha te mégis úgy döntenél, hogy a saját életedet szeretnéd élni, azzal nem csak önző vágyadat teljesíted egy kiegyensúlyozott élet után, de a családi energiarendszerben is harmonizálsz egy alapvetően sérült egyensúlyt. Ez a családfelállítás lényege. Ha további részletekre is kíváncsi vagy, kattints ide.