Elérhetőség: evegvari@gmail.com
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születési trauma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születési trauma. Összes bejegyzés megjelenítése

A születési minta hatása a személyiségre

Agyonrágott csont, de mesélek még egy kicsit a Grof-féle perinatális mátrixról, mert annyian kérdezik tőlem, hogy hogyan lehet születési traumát átdolgozni felnőtt korban, ha valaki nem rebirthingel vagy nem kismama.
Sokat segít már maga a felismerés is, hogy az, ahogy működöm a világban, melyik születési fázisnak a problematikájára utal. A modellek sokat segítenek egy probléma megértésében és a lehetséges megoldás irányába történő elmozdulásban.
Az I. születési stádium a kontrakciók megindulása előtti anyaméh-élmény. Jellemző minta, amit innen hozunk, hogy mindent erőfeszítés nélkül kapunk (kapjunk) meg. Előfordulhat, hogy ez az igény nem teljesül, és tejjel-mézzel folyó kánaán helyett más szív magába a baba. Az így keletkező zavarok nagyon mélyrehatóak, a későbbi életben pszichotikus szintű (de legalábbis határeseti, azaz borderline-)problémákat okozhat. Nem véletlen, hogy "munkásságom" jó részét ennek szenteltem: az anya-magzat kapcsolatanalízis során hónapokat töltünk azzal, hogy kellemes, biztonságot adó élményt nyújtsunk a babának. Egy életet el lehet tölteni azzal, hogy az itt szerzett szorongás-, mérgezettség-, fenyegetettség-élmény utóhatásaiból gyógyuljon az egyén, úgyhogy ezt egy blogbejegyzés egyetlen bekezdésével nem lehet elintézni.
Ahogy haladunk tovább, már biztatóbb a helyzet, és a születési minta-"sablon" ráhúzása az élethelyzetekben való jellemző elakadásokra segíthet. Ilyen az, ha valaki a körülmények szorítása elől kellemes, ellazító állapotokba menekül, ahogy a magzat visszavágyik a zavartalan lebegésbe, amit a kontrakciók megindulása előtt megélt. A II. fázis jellemzője, hogy még nem elégséges a méhszáj tágulata a szülőcsatornában való elinduláshoz, a méhösszehúzódások ugyanakkor rendkívül kellemetlen és fenyegető érzéseket okoznak a babának. Ez a kiúttalanság-élmény reménytelenséghez, tanult tehetetlenséghez, passzivitáshoz vezethet. Ha azonban a személy felismeri, hogy van kiút, előrevezető út, csak egy kicsit ki kell tartani, és nem visszavágyni regresszív állapotokba (ahol kalóriadús ételekkel vagy határokat elmosó drogokkal, alkohollal próbálja "rekreálni" az eredeti élményt), fordíthatunk az életünk minőségén egy újfajta proaktív magatartással. Mindenféle függőségnél az I. mátrixba való visszacsúszásról van szó, és ennek tudatosítása sokat segíthet. Az a felismerés is fontos, hogy a "soha nem leszek jobban"-gondolkozás megkérdőjelezhető.
Azt gondolom, mára ennyi elég, később folytatom a III. és IV. mátrix végiggondolásával.

Tenni azért, hogy jobb legyen a világ

Azért szeretem a munkámat, mert azt érezhetem, hogy minden egyes perc és óra, amit ezzel töltök, jobbá teszi a világot (azzal, hogy jobban érzi magát benne az, aki hozzám fordult).
Ezzel kapcsolatban egyre bátrabb és tudatosabb vagyok, ezért is ragadok meg minden lehetőséget arra, hogy a magam eszközeivel hozzájárulhassak az életünk harmonikusabb tételéhez. (Ilyen például az, ahogyan szívesen tartok gondolatébresztő előadásokat.)
Most például egy szervezet talált meg. Mi Magyarországon nem nagyon vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy a szervezetek valóban jót tehetnek (tisztelet a kivételnek, de hétköznapi életünkben hányszor adakozunk?), de ezen a beidegződésen is túl lehet lépni, csak akarat és bizalom kell hozzá. Példának okáért lássuk csak az alábbiakat:

A Women International egy nemzetközi szolidaritási platform, amely 34 országban van jelen és a nők és a gyermekek jólétéért cselekszik. Céljai közé tartozik, hogy akcióival elérje, hogy minden gyerek hangját meghallják, hogy a gyermekek fizikai és erkölcsi integritását tiszteletben tartsák, hogy az oktatás értékeit, azaz a tiszteletet, a felelősséget és a szolidaritást tiszteletben tartsák.
A Women International létrehozott egy speciális csoportosulást erre a célra, így a Visa Pink zászlója alatt lehet csatlakozni a szervezet céljaihoz tevőlegesen is. A csatlakozók 10 Eurótól kezdődően adományozhatnak anyagi támogatást, mindenki lehetőségeihez mérten.
Minden magánszemély vagy nonprofit szervezet csatlakozhat hozzájuk egy éves együttműködés keretében. A szervezet központja Perpignan-ban, Franciaországban található. Ők segítenek például abban, hogy azok a beteg gyerekek, akik a Csodalámpa alapítványnál jelentkezve valamilyen franciaországi célpontra szeretnének kiutazni, ezt megtehessék. Én a tudatos szülés missziómat szeretném összehozni valahogy a Gyöngéd Születés őshazájával. Még formálódnak a fejemben a gondolatok, de rajta vagyok a témán.
Aki szeretne csatlakozni (tettel vagy szóval, pénzzel vagy ötletekkel), mert úgy érzi, hogy azonosulni tud a szervezet alapvető céljaival (akár csak lélekben is), jelentkezzen bátran nálam!

A személyiség alakulása a születés fényében

Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? Ilyen kérdés az, hogy a születés határozza-e meg a személyiség alapmintáját, hiszen ez az első komoly pszichés alapélmény, mely imprinting jelentőségű. Felismerve, hogy mi volt az a tapasztalat, amit világra-jöttünknél elsőként megéltünk, sok működésmódunkat, automatikus hiedelmünket megmagyarázhatja. A tudatosítás lehetőséget ad a módosításra, vagy ha erre képtelenek vagyunk is, legalább feloldozást adhatunk magunknak… 
A másik lehetőség - transzperszonális megközelítéssel – hogy a lélek már a születést is a tanulandó lecke alapján választja ki, felvillantva az élet későbbi alapsémáját, így nem a születés formál minket, hanem csak jelzi, mire számíthatunk. Asztrológiai körökben például lehet tudni, hogy a Pluto együttállása az aszcendenssel nehéz születést jelez, ami viszont elképzeléseik szerint egy azt megelőző nehéz halál tükre – úgy jövünk vissza, ahogy távoztunk. Ez utóbbi értelmezés esetén különösen hasznos tudatosan rálátnunk a születésünk által nyújtotta „alapképletre” annak érdekében, hogy életünket egy magasabb tudatossági szinten élhessük meg.

Ha érdekel, hogy milyen típusú születés milyen alapmintát mutat, látogass el ide.
Ha pedig a saját születéseden is szeretnél ez alapján elgondolkodni, kattints ide.

A születési trauma

A szüléstől való félelem mögött gyakran a saját születés traumája áll, amely olyan erős lehet, hogy Fodor – egy magyar származású pszichoanalitikus – szerint sok gyerek emiatt nem születik meg.
De mitől is olyan traumatikus a születés? Mert egy szűk résen kell átpréselődni, ahol a bizonytalanság lelki terhén kívül (hogy most akkor merre is van a kiút?), konkrét fizikai nyomást és szorítást is át kell élni.
Grof LSD-vel folytatott kísérleteivel arra a megállapításra jutott, hogy a születéskor átélt testérzetek olyan lelki-emocionális lenyomattal is bírnak, mely alapmintául bírnak a későbbi élethez. A méh összehúzódásakor például a személy egy olyan kiúttalan helyzetet él meg, melyben passzivitást és tehetetlenséget él meg. A szülőcsatornán való áthaladás a halál és az újjászületés jegyében zajlik és ideális esetben a megszabadulás és megkönnyebbülés első élményéhez vezet. Ha ez az út rögösre sikeredik, később a személy jó eséllyel szenvedhet székrekedéstől, dadogástól, asztmától, migréntől, sőt akár gyomorfekélytől is.
A fogadtatás sem éppen barátságos: „odakint” az anya testénél jóval hűvösebb és jóval világosabb van, idegen kezek markolják (és még szerencse, ha nem ütögetik vagy lógatják), és kemény, éles szerszámok érintik az addig csak puhasághoz szokott testet. Csoda, hogy ellenségesnek éljük meg a külvilágot, ha ez az első élményünk az emberekkel való találkozásról? A vízben született, tehát a belső-külső világ közti átmenetet egy ismerős közvetítő közeggel megkönnyítő módon világra jött babák szemkontaktusa, értelmi-érzelmi fejlődése jobb, mivel ők mernek BÍZNI a világban.
Hogy hogyan tehető – Leboyer, az első szószóló kifejezésével élve - gyöngédebbé a születés, az megér egy másik bejegyzést…
És hogy hogyan lehet „gyógyítani” a születési traumát, ha nem ideális körülmények között születtünk? Látogasd meg a rebirthingdebrecen.blogspot.com oldalamat!