KIP, avagy KÉP a pszichoterápiás munkában

 (Fotómanipuláció: Erik Johansson)

Írtam már a szimbolikus képek terápiás hasznáról, most egy kicsit részletesebben összefoglalnám ezen módszerek egyikét. Elég szakmai a megfogalmazás, mert egy most megjelent könyv, az Animula Kiadó által megjelentetett LEUNER: A Katatím Imaginatív Terápia alapjai (2012) című műből idézek, ha nem is mindig szó szerint.

A Leuner által kidolgozott Katatím Imaginatív Pszichoterápia (KIP) az imaginatív (elképzelt) képek mélylélektani szimbolikájának felismerésen alapszik.
A módszer " a kontrollált regresszió talaján válik hatékonnyá", azaz a terapeuta segítségével olyan módosult tudatállapot jön létre, ahol a szimbolikus képhez tartozó mély, archaikus (sokszor elhárított) érzelmek is hozzáférhetővé válnak. A szimbolikus képekben nyilvánvalóvá lesznek a rejtett, szunnyadó viselkedési hajlamok és lehetőség van arra, hogy olyan hozzáállásra késztessük a klienst, ami ritka volt - ha egyáltalán volt - a gyermekkori neveltetése folytán. Ezáltal módosíthatjuk a korai tapasztalatait és teret kínálunk neki, hogy kövesse a saját  vágyait.
A KIP egyik fókusza az én önszabályozó tendenciáinak a serkentése, és ezáltal "a lélek öngyógyító erejének" a mozgósítása. Alkalmas olyan kliensek terápiájára is, akik erősen intellektualizáló hajlamúak, vagy szokatlan nekik az introspekció. (Leuner, 2012)

A KIP-képzést az Integratív Pszichoterápiás Egyesület végzi, honlapján feltüntet terapeutákat (a teljesség igénye nélkül).

A lehengerlő átalakulások kegyelme

(Helen Nelson-Reed)

Nincsen rá kisebb szavam, mint hogy kegyelmi állapot, amikor az ember belelát annak a mintázatába, ahogy a sorsa szövődik, ahogyan a választásait hozza, amilyen kapcsolatokat hoz létre, és amilyen érzelmek rángatják mindeközben.
Küzdünk, megélünk, elbukunk, próbálkozunk, fájunk, szeretünk, megbocsátunk, reménykedünk... és mindebbe kicsit belefulladunk, tehetetlenül vergődve feloldhatatlannak tűnő konfliktusaink és véget nem érő szenvedéseink tengerében. És akkor jön egy Családállítás vagy egy Rebirthing és hirtelen kiesünk a térből és időből, és abból a szempontból LÁTUNK, ahogy ezt csak "Odafentről" lehet. Ez maga: átélni a csodát. Minden kiürül, letisztul. Minden mindegy lesz - buddhista és nem depresszív értelemben. Megteremtődik az a távolság, ahonnan minden megérthető és elfogadható - és közben kinyílik a szívünk...és kinyílik egy ajtó, amin mehetünk végre tovább. Mert azt is megértjük, hogy ez mennyire lehetetlen lett volna eddig.

Köszönöm, Robi, a mai újbóli rácsodálkozás élményét. Hogy a perszonális szintű előkészítés után mekkora kvantumugrást lehet végrehajtani transzperszonális technikával.

A hős útja a mi utunk is

Rendkívül inspiráló előadást hallottam 2012. október 27-én Debrecenben a C.G.Jung Komplex Pszichoterápiás Egyesület és a Kenézy Kórház Pszichiátriai Osztályának Árnyék, destrukció, Megszállottság című konferenciáján.
Dr. Frecska Ede nagyon bátran ki merte jelenteni (elmondása szerint ezt 200 pszichiáter előtt is megtette), hogy bizonyos kórképek spiritualitás nélkül nem gyógyíthatóak, ugyanis az áldozat-szerepet csak transzcendens szinten lehet úgy átértelmezni, hogy az egyén megtalálja szenvedései értelmét és elinduljon a gyógyulás útján.

A jungi pszichológia szerint az egyént személy szerint segíti elakadásaiban, ha kapcsolatba kerül archetipikus, azaz mindenkire vonatkozó, egyetemes emberi tapasztalatban. Ilyen élmény a mítoszokban és mesékben is gyakran szereplő hős útja, amikor az egyén egy hívásra kilép konvencionális életéből, hogy olyan tudásra tegyen szert, amelyet aztán a köz javára fordíthat. Fontos, hogy ezt az elhívást gyakran vonakodva fogadjuk (ld, Jób esete), sokszor külső kényszerítő körülmények tépnek ki komfortzónánkból és a fejlődés záloga épp a bukás, a kudarc, a sebesülés, a trauma. Ha ezen átégtünk, akkor folytathatjuk az utat, immár bölcsebben, érettebben, és próbálhatjuk megtalálni helyünket újra a társadalomban.

Frecska hangsúlyozta, hogy kultúránk is nehezíti, hogy nem "hívásként" értékeljük a nehézségeket, márpedig "a spirituális intelligenciát nem lehet büntetlenül megtagadni", azaz a sors felülről osztja le a lapokat, és játszani KELL. A számunkra rendelt utat be kell járnunk, máskülönben elbukunk.

Másik kultúrhibának azt tartja, hogy beavatás nélkül indulunk útnak, azaz nem szerzünk gyakorlatot amelynek lényege, hogy az embert próbára tévő feladatokat támogató közegben teljesítjük. Ennek traumatizálódás a következménye.

Frecska fontosnak tartja tudatosítani, hogy a választás lehetősége mindig ott van. És ha az egyén vállalja feladatát, természetfölötti segítséget kap hozzá.

A hős útjának része, hogy olyan élményben részesül – akár fizikailag – ahol el kell viselnie az elviselhetetlent. Ez a lépés a transzformáció elengedhetetlen lépése, mely során az egyén örökre megváltozik.

Ez kihívást jelent a társadalomba való reintegrálódás szempontjából. A visszatérő hős szembesül a konvencionális világ elutasításával és saját megváltozott éntudatával. Moore is beszámol a krízisen áteső személy elszigetelődéséről, és azt a tanácsot adja, hogy meg kell fogalmazni a kapcsolódás nehézségét:  ”valami különlegesen erőteljes dolgon mentem keresztül, amitől valahogy teljesen másnak érzem magamat. Lehet, hogy most idegennek tűnök számotokra. Nem akarok falakat emelni közénk, de nem érzem már többé magamat régi önmagamnak.” (Moore, 69.o.)

 

Kapcsolatba kerülni lelki fogyatékosságainkkal

Ezzel a címmel tartok előadást a CSAT egyesület 2012. november 5-i rendezvényén az Ifjúsági Házban (4021 Debrecen, Simonffy u. 21, Hal köznél).


A hátrányos helyzetűekkel és fogyatékosokkal dolgozó szakemberek számára egyfajta szemléletet szeretnék megosztani arról, hogy milyen fejlődési lehetőséggel jár szembenézni életünk nehézségeivel, veszteségeivel és hogy a transzperszonális pszichológia eszköztára hogyan segíthet ebben.

(Séverine Pineaux)

Szemelvények az előadásból:

Soha nem dolgoztam a szó hagyományos értelmében vett fogyatékosokkal, de olyan emberekkel igen, akik szenvednek. És azt gondolom, hogy az közös feladat mindenki számára – mind a krízisben lévő személy, mind az őt segítő szakember számára, hogy megtaláljuk a szenvedés értelmét és célját. Ehhez nyújt segítséget az a transzperszonális szemlélet, amelynek keretében én pszichológusként dolgozom.

A transzperszonális pszichológia a hagyományos tudományos pszichológiával szemben "számol az  emberben szunnyadó transzcendens lehetőségekkel.” (Roberto Assagioli) A spirituális megközelítés pedig lehetővé teszi, hogy meglássa (de legalábbis keresse) a megpróbáltatások magasabbrendű célját. Ennek a megközelítésnek hiteles képviselője a koncentrációs tábort túlélő, családját elveszítő Viktor Frankl, aki szerint az életnek minden körülmények között van értelme és mindannyiunknak megvan a szabadsága, hogy értelmet találjon. Az ember szabadsága az alábbiakat jelenti: „Mit tehetek én magam ezen szörnyűséges körülmények között?” 

Archetipikusan nézve a Hős útjának is elmaradhatatlan része, hogy olyan élményben részesüljön – akár fizikailag, akár lelkileg –, ahol el kell viselnie az elviselhetetlent. Ez a lépés a transzformáció elengedhetetlen lépése, mely során az egyén örökre megváltozik. De hogy ez hogyan történik, az nem feltétlenül tudatosítható, „megmondható”, könnyen kitalálható megoldás. Zavarodottság jellemzi, amikor a régi énstruktúra, kapcsolati viszonyulások megszűntek, az új pedig még nem érkezett el. Inkubációs időszaknak nevezzük ezt, egyfajta bebábozódás időszaka. Sokszor nehéz meglátni (de ebben segíthet a segítő szakember), hogy ez mégis a valami felé haladás időszaka, hogy építő jellegű folyamat történik.

Sokáig nem az a cél, hogy megmásíthatatlan végkövetkeztetést vonjunk le, vagy kicsikarjuk a probléma megértését. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy megéljük a fájdalmat. Mert a legnehezebb az, amikor úgy kell tenni, mintha nem fájna.

Frankl 4 lépése a logoterápiás kezelés során:

1.       Távolságot teremteni önmaguk és a tünet között. A nemkívánatos állapot nem ő maguk, hanem valami, amit birtokolnak. A „szellem dacoló ereje” le tudja győzni a nemkívánatos állapotokat.

2.       Önmagukkal/életkörülményeikkel kapcsolatos beállítódottság megváltoztatása: „Megtanulják, hogy szüleik, a társadalom vagy önmaguk vádolásától, és a tehetetlenség érzésétől (a külső erőforrásokból jövő segítségre hagyatkozástól) eljussanak oda, hogy vállalják felelősséget saját gyógyulásukért. Egyidejűleg azt is megtanulják, hogy ne tegyék magukat felelőssé olyan körülményekért, melyek fölött nincs ellenőrzésük.

3.       A test reagál a szellem befolyására, a tünetek változnak, eltűnnek.

4.       Profilaxis: értelem-tartalmakat kidolgozni, megnövelni a kliens értelem-tartalékait, hogy az megóvja az exisztenciális frusztrációról, ha valamelyik értelemforrás elapad. (Joseph Fabry)

Fabry szerint a transzperszonális tapasztalatok gyakran másodperc töredéke alatt érik el azt, ami a logoterápia célja: annak észrevételét, hogy az univerzum rendezett egész, melynek egy része az egyén.Saját magam is azt tapasztalom, hogy a transzperszonális csúcsélmények felidéztetése terápiás hatású azáltal, hogy a kliensben tudatosul: „az élet jó, létezik rend, része vagyunk ennek a rendnek, része vagyunk az egésznek, biztonságban vagyunk.”

A transzperszonális szemlélet – a hagyományos pszichológiai terápiás céllal ellentétben  nem „elmulasztani” akarja a szenvedést, hanem segíteni megélni és magasabb szintre emelni.

Elmélet versus gyakorlat

Sokat írok arról, hogy a pszichológiában nem csak abban kell segíteni, hogy megértsük, mi történik velünk, hanem abban is, hogy a felismeréseink a gyakorlatba átültethetők legyenek egy alapvető, mély tapasztalás révén, mely megváltoztatja a mintát, ahogy addig élünk.
Erre nagyon jó hasonlatot hoz Tenzin Wangyal Rinpócse (2007):

Néha azt hisszük, hogy tényleg ismerünk valamit, mikor információnk van róla, mindent ismerünk, amiről beszélünk. Ha ténylegesen nem végezzük a gyakorlatot, az olyan, mintha az orvosságról beszélnénk, ahelyett, hogy bevennénk és meggyógyulnánk.

Determináció?

Pszichológiai hitvallásom lényege, hogy mindenen lehet változtatni. Ha ez nem így lenne, értelmét vesztené a munka, amire feltettem az életemet - és magánemberként is sötéten kellene, hogy lássam a világot... :-) Saját tapasztalati élményem azonban, hogy az eleve elrendelés csak odáig terjed, hogy mik azok a nehézségek, dilemmák, élethelyzetek, minták, amikkel találkoznunk kell. De hogy ez milyen formát ölt, és hogy mit kezdünk velük, az már teljesen egyéni.

Minden transzformálható, és transzformálandó is. Nincs nem karmikus kapcsolat, nincsenek véletlenek. Nincs olyan nehézség, amelyen ne lehetne dolgozni. Minden alkalom a fejlődésre. Hogy ezt mennyire tudatosan kezeljük, és hogy mennyi munkát fektetünk bele, csak az különbözik.

 (fénykép: Helen Nelson-Reed)

Harmonizálás

A lelki egyensúly elérésének legkézenfekvőbb eszköze -a polaritás világában általunk észlelt - ellentétpárok harmonizálása.
Mindez Jung munkásságára vezethető vissza: ő világított rá, hogy minden tudatosan megnyilvánuló érzelemnek, gondolatnak, energiának, jelenségnek megvan a (sokszor) tudattalan ellenpárja. Sokszor ez a külvilágra vetül - ha valakit utálok az agresszív viselkedése miatt, biztos lehetek benne, hogy a saját báránybőröm mögött ott lapul a farkas, akinek az általam elítélt személy tart tükröt. Minél nagyobb indulatot kavar benned valaki, annál biztosabb lehetsz benne, hogy van olyan elutasítod részed, amely tökéletesen szinkronban van az ő negatív tulajdonságával. Ennek fel- és elismerése nagyon nehéz, és ráadásul csak fél siker.
Egy jungiánus terápia célja nem csak ezen ellentétpárok tudattalan részének feltárása, hanem a feltárt elemek harmonizálása, egymással történő kibékítése is.
Hogy mennyire fontos az egymással ellentmondó értékek harmonizálása minden ember életében –, arra az időskort hozza példaként, mely olyan állomás, mely elkerülhetetlenül szembesít mindenkit azzal, hogy „korábbi ideáljaink ellentétének értékét belássuk, eddigi meggyőződéseink téves voltát felismerjük”.
Én színekkel dolgozom az ellentétes energiák harmonizálása során. Ez fantasztikus módszer, hiszen ezzel a módszerrel nem azonosulunk az érzelmeinkkel, így könnyebb a velük való munka. Nem kell hozzá agyalni, egyszerűen érzékeled az adott jelenség vagy érzelem - vagy akár ellenséges személy - energiájának színét, az ellentétpár színét, és meglátod, ezek a színek interakciója mit eredményez. Néha szükséges egy harmonizáló harmadik szín meghívása is - de akárhogy is, a módszer működik.