A spiritualitás "haszna"

Transzperszonális pszichológusként talán meglepő azt hangsúlyozni, hogy a spiritualitás tévút mindaddig, amíg  nincs megdolgozva a személyiség, de úgy érzem, muszáj erről beszélnem (újra), még ha nem is vagyok annyira provokatívan karakán, mint Popper:

"Az ezoterikus gondolkodásnak és beavatottságnak semmiféle haszna nincs! Nem leszünk tőle okosabbak, harmonikusabb lelkűek, boldogabbak, s nem feltétlenül alakul ki belső biztonságérzésünk sem. Világi sikerekről - szerelem, üzlet, egészség, stb. - nem is szólok." (Popper Péter: A nem értés zűrzavara, Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások, 179.o.)

Szerintem van haszna a hitnek egy magasabb rendű célban, értelemben, abban, hogy a látszatproblémák mögött fejlődési lehetőség van. Szakmailag és magánemberként is azt tapasztalom, hogy a transzcendens élmények energiatöltéssel bírnak és erőt, lendületet adnak az életnek. De valóban nem repül a sült galamb a szánkba, és önmagában SEMMIT nem old meg az ezoterikus gondolkodás. Sőt. Nagyon jó elkerülő hadművelet lehet az életünkben jelentkező problémákkal való szembenézésre, a saját személyiségünk nem is annyira fényes és fehér oldalának megismerésére (ahogy már erre is utaltam korábban).
A valós, anyagi világban megélt Énünk az alapja ennek az életnek és azzal kell főznünk, amink van. Ha ez a személyiség tele van hiánnyal (elég csak a leggyakoribbat, a szeretethiányt említeni), akkor  - bár én sem kételkedek abban, hogy Isten szeret minket és ez a végső szeretet -, a vallásba kapaszkodás menekülés lesz mindaddig, míg nem nézünk szembe a hiányaink fájdalmával és nem kezdünk vele valamit ITT és MOST, a saját eszközeinkkel, a valós emberi kapcsolatainkban.

 (Fotómanipuláció: Erik Johansson)

Summa summarum: A spiritualitás nem helyettesíti a pszichoterápiát!

Nagyon sokat köszönhetünk a transzperszonális pszichológiának azért a szemléletért, hogy az életünkben jelentkező nehézségek a lélek magasabb rendű  - hosszú távú, nem csak egyetlen életre vonatkozó - fejlődését szolgálják. Tudok azonosulni azzal spirituális nézőponttal, miszerint mindez nem a véletlen műve: minden emberi kapcsolatunk, az általuk kibomló érzelmi működésmódunk karmikus eredetű és a harmonizáció, a szeretet irányába mutató (kellene, hogy legyen). Ez olyan felelősségvállalásra tanít, amely  kultúránknak egyébként nem része, hiszen az anyagi szemléletű  világ (jó vagy rossz) sorsának passzívan kiszolgáltatott emberképe uralja a hétköznapi diskurzust.

A transzperszonális technikák viszonylag gyors és egyszerű módját adják annak, hogy bepillantsunk a kulisszák mögé és átéljünk olyan mintázatokat, összefüggéseket, amelyek megértése önmagában gyógyító hatású. A transzperszonális módszerek lehetővé teszik, hogy tapasztalati (és ne csak intellektuális) tudást szerezzünk lelki működésünkről és elakadásaink mögöttes okairól. Az átélés kézzelfogható valósággá teszi egy másik lelki-szellemi dimenzió, mint értelmezési keret létét.

Ugyanakkor a megoldandó feladatok mindig "hétköznapiak": nem szeret az anyám, a férjem, félek a főnökömtől, nem boldogulok a gyerekkel.... Ezekre kell megoldást találni, és ebben a személyiségemnek (ha tetszik, a "kis" egónak) kell fejlődnie, még akkor is, ha a "Magasabb Rendű Énünk" megsúgja, mi a kívánatos irány. Átélhetem a legmisztikusabb élményt egy Rebirthingben, ha aztán hazamegyek és ott folytatom a játszmázást a családommal, ahol abbahagytam. Ahhoz bizony tudatos erőfeszítés kell, hogy az átélt élmények átírják a viselkedést is, és mindazt, amit elméletben (pl. spirituális olvasmányainkból) olyan jól tudunk, átvigyük a gyakorlatba is.

Ez munka. Erőfeszítés. Felelősségvállalás. Idő. Folyamat. Terápiás kapcsolatban, ahol újraíródhatnak a minták.

A lélekvándorlás keresztény elutasításáról

Sokan vallásos neveltetésük miatt nem engedik közel magukhoz a lélekvándorlás lehetőségének gondolatát. Ez sok gyógyító lehetőségtől tartja őket távol, mert nem csak a kifejezetten előző életek feltárására alapuló terápiás módszereket utasítják el, hanem sok "new age-izmusnak" aposztrofált eszközt is (többek között a kineziológiát és a transzperszonális pszichológiát).
Bár hitről vitázni nem lehet (én legalábbis nem próbálok racionálisan meggyőzni senkit irracionális témákról), hadd idézzek egy amerikai pszichiáter könyvéből (Brian L. Weiss, 1992), aki minden tudományos meggyőződése ellenére saját praxisában találkozott a reinkarnáció bizonyítékaival egy súlyosan szorongó kliense kezelése során.

"Az Ó- és Újtestamentumban voltak utalások a lélekvándorlásra vonatkozóan. I.sz. 325-ben Nagy Konstantin római császár, az anyjával, Helenával közösen eltávolította az Újtestamentumból a lélekvándorlásról szóló részeket. A Második Konstantinápolyi Zsinat, amely i.sz. 553-ban gyűlt össze, jóváhagyta ezeket a változtatásokat és a lélekvándorlás elvét eretnekségnek nyilvánította. Valószínűleg úgy gondolták, hogy ez az elv az egyház növekvő hatalmát enyhítené, túlságosan sok időt hagyva az embernek, hogy a megváltást keresse. De a Biblia eredetijében még megvoltak az utalások, a korai egyház elfogadta a lélekvándorlás elvét." (29-30.o.)

Mire jó a Hellinger-féle családállítás?

Mindenre. Egyrészt, mert családi viszonyaink (és itt nagycsaládi szinten érdemes gondolkozni) megdöbbentően sok mindent meghatároznak. Másrészt azért, mert a felállításban absztrakt tényezők (mint pl. betegség, probléma, pénz) is bevonhatók. Amikor tehát úgy érzed, hogy valami nem működik az életedben (akármi is legyen az), menj el egy családállításra.
És felejtsd otthon a tudásodat, hiedelmeidet azzal kapcsolatban, hogy szerinted mi a gond nálatok. Engedd el azt a meggyőződésedet, hogy felnőtt emberek úgysem változnak. Bízz abban, hogy megtörténik a csoda, mert ez az egész úgysem magyarázható meg racionálisan.

Hit és gyógyulás

A transzperszonális pszichológiát az különbözteti meg a "hagyományostól", hogy inkább beáldozza a mindenáron a tudomány keretei között maradást, csak hogy adhasson valami pluszt. Ezáltal olyasmit nyújthat, ami meghaladja az ember hétköznapiságát és így spirituális lénnyé emeli.

A vallási érdeklődés nem csak előkészítette, de meg is határozza a transzperszonális pszichológiát, Süle épp abban látja a humanisztikus pszichológiától megkülönböztető jellegét, hogy az aktuális konvencionális humán értékeken túl „érdeklődését kiterjesztette arra a hatalmas területre, melyet ősidők óta a vallási, misztikus, extatikus és egyéb különleges tudatállapotokkal járó kulturális értékek jelentenek világszerte.” (25. Süle, 1992))