KIP, avagy KÉP a pszichoterápiás munkában

 (Fotómanipuláció: Erik Johansson)

Írtam már a szimbolikus képek terápiás hasznáról, most egy kicsit részletesebben összefoglalnám ezen módszerek egyikét. Elég szakmai a megfogalmazás, mert egy most megjelent könyv, az Animula Kiadó által megjelentetett LEUNER: A Katatím Imaginatív Terápia alapjai (2012) című műből idézek, ha nem is mindig szó szerint.

A Leuner által kidolgozott Katatím Imaginatív Pszichoterápia (KIP) az imaginatív (elképzelt) képek mélylélektani szimbolikájának felismerésen alapszik.
A módszer " a kontrollált regresszió talaján válik hatékonnyá", azaz a terapeuta segítségével olyan módosult tudatállapot jön létre, ahol a szimbolikus képhez tartozó mély, archaikus (sokszor elhárított) érzelmek is hozzáférhetővé válnak. A szimbolikus képekben nyilvánvalóvá lesznek a rejtett, szunnyadó viselkedési hajlamok és lehetőség van arra, hogy olyan hozzáállásra késztessük a klienst, ami ritka volt - ha egyáltalán volt - a gyermekkori neveltetése folytán. Ezáltal módosíthatjuk a korai tapasztalatait és teret kínálunk neki, hogy kövesse a saját  vágyait.
A KIP egyik fókusza az én önszabályozó tendenciáinak a serkentése, és ezáltal "a lélek öngyógyító erejének" a mozgósítása. Alkalmas olyan kliensek terápiájára is, akik erősen intellektualizáló hajlamúak, vagy szokatlan nekik az introspekció. (Leuner, 2012)

A KIP-képzést az Integratív Pszichoterápiás Egyesület végzi, honlapján feltüntet terapeutákat (a teljesség igénye nélkül).

A hős útja a mi utunk is

Rendkívül inspiráló előadást hallottam 2012. október 27-én Debrecenben a C.G.Jung Komplex Pszichoterápiás Egyesület és a Kenézy Kórház Pszichiátriai Osztályának Árnyék, destrukció, Megszállottság című konferenciáján.
Dr. Frecska Ede nagyon bátran ki merte jelenteni (elmondása szerint ezt 200 pszichiáter előtt is megtette), hogy bizonyos kórképek spiritualitás nélkül nem gyógyíthatóak, ugyanis az áldozat-szerepet csak transzcendens szinten lehet úgy átértelmezni, hogy az egyén megtalálja szenvedései értelmét és elinduljon a gyógyulás útján.

A jungi pszichológia szerint az egyént személy szerint segíti elakadásaiban, ha kapcsolatba kerül archetipikus, azaz mindenkire vonatkozó, egyetemes emberi tapasztalatban. Ilyen élmény a mítoszokban és mesékben is gyakran szereplő hős útja, amikor az egyén egy hívásra kilép konvencionális életéből, hogy olyan tudásra tegyen szert, amelyet aztán a köz javára fordíthat. Fontos, hogy ezt az elhívást gyakran vonakodva fogadjuk (ld, Jób esete), sokszor külső kényszerítő körülmények tépnek ki komfortzónánkból és a fejlődés záloga épp a bukás, a kudarc, a sebesülés, a trauma. Ha ezen átégtünk, akkor folytathatjuk az utat, immár bölcsebben, érettebben, és próbálhatjuk megtalálni helyünket újra a társadalomban.

Frecska hangsúlyozta, hogy kultúránk is nehezíti, hogy nem "hívásként" értékeljük a nehézségeket, márpedig "a spirituális intelligenciát nem lehet büntetlenül megtagadni", azaz a sors felülről osztja le a lapokat, és játszani KELL. A számunkra rendelt utat be kell járnunk, máskülönben elbukunk.

Másik kultúrhibának azt tartja, hogy beavatás nélkül indulunk útnak, azaz nem szerzünk gyakorlatot amelynek lényege, hogy az embert próbára tévő feladatokat támogató közegben teljesítjük. Ennek traumatizálódás a következménye.

Frecska fontosnak tartja tudatosítani, hogy a választás lehetősége mindig ott van. És ha az egyén vállalja feladatát, természetfölötti segítséget kap hozzá.

A hős útjának része, hogy olyan élményben részesül – akár fizikailag – ahol el kell viselnie az elviselhetetlent. Ez a lépés a transzformáció elengedhetetlen lépése, mely során az egyén örökre megváltozik.

Ez kihívást jelent a társadalomba való reintegrálódás szempontjából. A visszatérő hős szembesül a konvencionális világ elutasításával és saját megváltozott éntudatával. Moore is beszámol a krízisen áteső személy elszigetelődéséről, és azt a tanácsot adja, hogy meg kell fogalmazni a kapcsolódás nehézségét:  ”valami különlegesen erőteljes dolgon mentem keresztül, amitől valahogy teljesen másnak érzem magamat. Lehet, hogy most idegennek tűnök számotokra. Nem akarok falakat emelni közénk, de nem érzem már többé magamat régi önmagamnak.” (Moore, 69.o.)

 

A pszichológia klasszikusai versus transzperszonális szemlélet

A hétvégi transzperszonális workshopon elhangzott az "apakomplexus" szó, amelyre egy - a transzperszonális terápiákban mélyen, a hagyományos megközelítésben egyáltalán nem - hívő illető megvetően "leódivatúzta" a fogalmat.
Ennek kapcsán egy félreértést szeretnék tisztázni.
A transzperszonális pszichológia nem tagadta meg a pszichológia eredményeit, beleértve Freud és Jung nagyra értékelt munkásságát.
Mi értelme lenne kidobni a gyereket a fürdővízzel együtt? Hogyan nevezhetnék a transzperszonális pszichológiát még mindig pszichológiának, ha elfelejtenénk fejlődéstörténetét?
Mint az igazi személyiségfejlődés esetében is, a múlt INTEGRÁLVA van; hasznosan és tudatosan beépítve. Az a megközelítés, amely túllépett a személyiség hagyományos itt-és-most határain - ezért személyiségen túlinak nevezi magát (innen a transzperszonális szó) -, csak azért léphetett ekkorát, mert megvan a lépcsősor, ami idáig elvezetett.
Nézzünk egy példát. A klasszikus pszichoanalízis alapja a terápiás kapcsolatban megjelenő indulatáttétel, azaz: a pszichoanalitikus személyére rávetülnek azok a tudattalan kapcsolati minták, amelyek eredendően az elsődleges kapcsolatokból (ideális esetben) az anyával és az apával való kapcsolatból erednek. Ez a projekció egy speciális formája. Freud és Jung is hangsúlyozta, hogy ez természetesen is megjelenik, azaz a körülöttünk élőkre ráhúzzuk a saját mintáinkat.
Elég kinyitnod Müller Péter, Szepes Mária (és még sorolhatnám) könyveit, árad belőle az üzenet, hogy "te teremted a valóságodat". Ugyanazt próbálják mondani, csak más szavakkal.
Tehát az, amiről Jung és Freud beszéltek, és amiről a mostani ezoterikus könyvek, az mind ugyanaz. A tudattalanunk úgy nyilvánul meg a világban, hogy tartalmait kivetíti rá - nézz körül, minden, ami körülvesz, a te teremtésed. És mindegy, hogy ezt hogy fogalmazzuk meg - annyiból nem az, hogy te melyik terminológiát fogadod el.
És az már aztán tényleg a te döntésed kérdése, hogy a projekcióid közül mit ismersz fel és el sajátodnak. A transzperszonális pszichológia ennek a felelősségnek a hangsúlyozásában tér el eleitől. De ez is csak arányok kérdése.

Ui: Jung a komplexusokat önálló energiával rendelkező autonóm lélekrészeknek tartotta. Ennek tudatában értékelhetjük (ma is érvényes) jelentőségüket, hiszen a tudatosság növelésének útján nem szerencsés, ha a személyiség tudattalan rétegeiben hemzsegnek ezek az önjáró konfliktusgócok...

(Forrás: C. G. Jung: A pszichoterápia gyakorlata, Scolar Kiadó, 2002, Budapest) 

Harmonizálás

A lelki egyensúly elérésének legkézenfekvőbb eszköze -a polaritás világában általunk észlelt - ellentétpárok harmonizálása.
Mindez Jung munkásságára vezethető vissza: ő világított rá, hogy minden tudatosan megnyilvánuló érzelemnek, gondolatnak, energiának, jelenségnek megvan a (sokszor) tudattalan ellenpárja. Sokszor ez a külvilágra vetül - ha valakit utálok az agresszív viselkedése miatt, biztos lehetek benne, hogy a saját báránybőröm mögött ott lapul a farkas, akinek az általam elítélt személy tart tükröt. Minél nagyobb indulatot kavar benned valaki, annál biztosabb lehetsz benne, hogy van olyan elutasítod részed, amely tökéletesen szinkronban van az ő negatív tulajdonságával. Ennek fel- és elismerése nagyon nehéz, és ráadásul csak fél siker.
Egy jungiánus terápia célja nem csak ezen ellentétpárok tudattalan részének feltárása, hanem a feltárt elemek harmonizálása, egymással történő kibékítése is.
Hogy mennyire fontos az egymással ellentmondó értékek harmonizálása minden ember életében –, arra az időskort hozza példaként, mely olyan állomás, mely elkerülhetetlenül szembesít mindenkit azzal, hogy „korábbi ideáljaink ellentétének értékét belássuk, eddigi meggyőződéseink téves voltát felismerjük”.
Én színekkel dolgozom az ellentétes energiák harmonizálása során. Ez fantasztikus módszer, hiszen ezzel a módszerrel nem azonosulunk az érzelmeinkkel, így könnyebb a velük való munka. Nem kell hozzá agyalni, egyszerűen érzékeled az adott jelenség vagy érzelem - vagy akár ellenséges személy - energiájának színét, az ellentétpár színét, és meglátod, ezek a színek interakciója mit eredményez. Néha szükséges egy harmonizáló harmadik szín meghívása is - de akárhogy is, a módszer működik.

Jungról

Jung érdeme elévülhetetlen abban, hogy utat nyitott egy tágabb perspektívájú pszichológiai megközelítés felé. Három témakörben haladja meg a klasszikus pszichoanalízist:

1. Freud természettudományos hagyományokat követő reduktív racionalitásával szemben számol az irracionalitás tényezőjével

2. felismeri, hogy a freudi szűk pacientúrát alkotó neurózissal küzdő „sokáig infantilis állapotban maradt személyek” mellett létezik egy bizonyos értettséget elért réteg, melynek neurotikus küzdelmei más okokra vezethetők vissza és akik gyógyítása más módszereket igényel, illetve

3. tágít a szigorúan individualista látásmódon és a személyes tudattalan mellé feltételez egy kollektív tudattalant is.

Bevezetés a tudattalan pszichológiába című műve érthető és átfogó képet nyújt alapvetéseiről. A bejegyzés címére kattintva erről részletesebben is olvashat a kedves érdeklődő.