Agyonrágott csont, de mesélek még egy kicsit a Grof-féle perinatális mátrixról, mert annyian kérdezik tőlem, hogy hogyan lehet születési traumát átdolgozni felnőtt korban, ha valaki nem rebirthingel vagy nem kismama.
Sokat segít már maga a felismerés is, hogy az, ahogy működöm a világban, melyik születési fázisnak a problematikájára utal. A modellek sokat segítenek egy probléma megértésében és a lehetséges megoldás irányába történő elmozdulásban.
Az I. születési stádium a kontrakciók megindulása előtti anyaméh-élmény. Jellemző minta, amit innen hozunk, hogy mindent erőfeszítés nélkül kapunk (kapjunk) meg. Előfordulhat, hogy ez az igény nem teljesül, és tejjel-mézzel folyó kánaán helyett más szív magába a baba. Az így keletkező zavarok nagyon mélyrehatóak, a későbbi életben pszichotikus szintű (de legalábbis határeseti, azaz borderline-)problémákat okozhat. Nem véletlen, hogy "munkásságom" jó részét ennek szenteltem: az anya-magzat kapcsolatanalízis során hónapokat töltünk azzal, hogy kellemes, biztonságot adó élményt nyújtsunk a babának. Egy életet el lehet tölteni azzal, hogy az itt szerzett szorongás-, mérgezettség-, fenyegetettség-élmény utóhatásaiból gyógyuljon az egyén, úgyhogy ezt egy blogbejegyzés egyetlen bekezdésével nem lehet elintézni.
Ahogy haladunk tovább, már biztatóbb a helyzet, és a születési minta-"sablon" ráhúzása az élethelyzetekben való jellemző elakadásokra segíthet. Ilyen az, ha valaki a körülmények szorítása elől kellemes, ellazító állapotokba menekül, ahogy a magzat visszavágyik a zavartalan lebegésbe, amit a kontrakciók megindulása előtt megélt. A II. fázis jellemzője, hogy még nem elégséges a méhszáj tágulata a szülőcsatornában való elinduláshoz, a méhösszehúzódások ugyanakkor rendkívül kellemetlen és fenyegető érzéseket okoznak a babának. Ez a kiúttalanság-élmény reménytelenséghez, tanult tehetetlenséghez, passzivitáshoz vezethet. Ha azonban a személy felismeri, hogy van kiút, előrevezető út, csak egy kicsit ki kell tartani, és nem visszavágyni regresszív állapotokba (ahol kalóriadús ételekkel vagy határokat elmosó drogokkal, alkohollal próbálja "rekreálni" az eredeti élményt), fordíthatunk az életünk minőségén egy újfajta proaktív magatartással. Mindenféle függőségnél az I. mátrixba való visszacsúszásról van szó, és ennek tudatosítása sokat segíthet. Az a felismerés is fontos, hogy a "soha nem leszek jobban"-gondolkozás megkérdőjelezhető.
Azt gondolom, mára ennyi elég, később folytatom a III. és IV. mátrix végiggondolásával.
Sokat segít már maga a felismerés is, hogy az, ahogy működöm a világban, melyik születési fázisnak a problematikájára utal. A modellek sokat segítenek egy probléma megértésében és a lehetséges megoldás irányába történő elmozdulásban.
Az I. születési stádium a kontrakciók megindulása előtti anyaméh-élmény. Jellemző minta, amit innen hozunk, hogy mindent erőfeszítés nélkül kapunk (kapjunk) meg. Előfordulhat, hogy ez az igény nem teljesül, és tejjel-mézzel folyó kánaán helyett más szív magába a baba. Az így keletkező zavarok nagyon mélyrehatóak, a későbbi életben pszichotikus szintű (de legalábbis határeseti, azaz borderline-)problémákat okozhat. Nem véletlen, hogy "munkásságom" jó részét ennek szenteltem: az anya-magzat kapcsolatanalízis során hónapokat töltünk azzal, hogy kellemes, biztonságot adó élményt nyújtsunk a babának. Egy életet el lehet tölteni azzal, hogy az itt szerzett szorongás-, mérgezettség-, fenyegetettség-élmény utóhatásaiból gyógyuljon az egyén, úgyhogy ezt egy blogbejegyzés egyetlen bekezdésével nem lehet elintézni.
Ahogy haladunk tovább, már biztatóbb a helyzet, és a születési minta-"sablon" ráhúzása az élethelyzetekben való jellemző elakadásokra segíthet. Ilyen az, ha valaki a körülmények szorítása elől kellemes, ellazító állapotokba menekül, ahogy a magzat visszavágyik a zavartalan lebegésbe, amit a kontrakciók megindulása előtt megélt. A II. fázis jellemzője, hogy még nem elégséges a méhszáj tágulata a szülőcsatornában való elinduláshoz, a méhösszehúzódások ugyanakkor rendkívül kellemetlen és fenyegető érzéseket okoznak a babának. Ez a kiúttalanság-élmény reménytelenséghez, tanult tehetetlenséghez, passzivitáshoz vezethet. Ha azonban a személy felismeri, hogy van kiút, előrevezető út, csak egy kicsit ki kell tartani, és nem visszavágyni regresszív állapotokba (ahol kalóriadús ételekkel vagy határokat elmosó drogokkal, alkohollal próbálja "rekreálni" az eredeti élményt), fordíthatunk az életünk minőségén egy újfajta proaktív magatartással. Mindenféle függőségnél az I. mátrixba való visszacsúszásról van szó, és ennek tudatosítása sokat segíthet. Az a felismerés is fontos, hogy a "soha nem leszek jobban"-gondolkozás megkérdőjelezhető.
Azt gondolom, mára ennyi elég, később folytatom a III. és IV. mátrix végiggondolásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése