Nőnek születni nagy lehetőség. Olyan széles szereprepertoárt kell megvalósítanunk (engedelmes, jó lány, gondoskodó anya, tüzes szerető, jó munkaerő, stb.), hogy ez igazi tárháza a fejlődési lehetőségeknek.
A lehetőség kihívás. Gazdagabbá, erősebbé, bölcsebbé, sokoldalúbbá tesz minket, hogy ennyi helyzetben kell helyt állnunk. Ha azonban nem sikerül felnőni a feladathoz, nehézséggé válik: jól ismerjük az agyonhajszolt anyát, aki rosszul van, ha még a férje is előáll igényeivel, illetve a sikeres, csinos üzletasszonyt, akinek bébiszitterek és a TV neveli a gyerekeit… A túl sok szerep szétszakíthat minket, és önmagunkat – vagy egy-egy szerepünket veszíthetjük vele nagyon fájdalmas módon. Az egyik női alapélményt átélő babáját elvesztő kismama így számol be erről a Singer Magdolna (2006) könyvében:
„Hatalmas ürességet éreztem magamban, kifosztott voltam testileg, lelkileg egyaránt. (…) Úgy éreztem, én rontottam el valamit, nem figyeltem eléggé a babámra, lefoglalt a munka, a családi feladatok szervezése, a tanulmányaim, a vizsgák, a ház rendbetétele. Túl sok mindent akartam, és mindent egyszerre. Túlságosan jól akartam csinálni, bizonyítani az anyósoméknak, önmagamnak, a világnak. Talán észre kellett volna vennem, hogy a babának ez nem jó, le kellett volna lassulni, és csak vele lenni, amennyire csak tudok.” (88.o.)
Hogy mi a megoldás? Fogok még erről írni. Vagy gyere el február 17-én a Turmalinba 18 órától, és beszélgessünk erről!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése