Pszichológiai tanulmányaim legkellemesebb meglepetése volt a transzperszonális pszichológia létezésének felfedezése. Mivel a felvételi tananyag erre csak egy rövid utalás erejéig terjedt ki (Wilber, Frankl), abban a korlátolt hitben éltem, hogy a diploma után nekem kell feltalálnom a „langyosvizet” és a konkrét pszichológusi tevékenység során magamnak kell integrálnom mindazt, amit a vallásról, ezotériáról és spiritualitásról a gyógyulás szempontjából relevánsnak gondolok.
Nagyon örülök neki, hogy ez nem így van: egyrészt, hogy nálam sokkal tájékozottabbak bőséges szakirodalmat nyújtanak erről a területről (ld. Wilber hihetetlen termékenységét például), másrészt hogy tudománynak neveznek valami olyasmit, amit a laikusok (és aladdig én is) a hit tárgykörébe tartozónak tartanak/tartottak. A különbséget a transzperszonális pszichológia és a pszichológia egyéb irányzatai között épp olyan méretűnek és minőségűnek látom, mint amely az orvostudomány és a pszichológia között fönnáll.
Szakmai kétségeim sokáig voltak, hasonlóan Sutich-hoz, aki felvetette, hogy hogyan lehet sikeres terápiát folytatni a spritiuális aspektusok figyelembevétele nélkül olyan kliensek esetében, akik elzárkóznak ettől a megközelítéstől. De a gyakorlat azt mutatja, hogy ez nem okozott problémát. Egyrészt, sokkal könnyebb alkalmazkodni a klienshez, mint gondoltam. Másrészt nem véletlen, hogy ki kit talál meg. Hiszem, hogy aki hozzám jön, lehet, tudattalanul, de vágyik a transzperszonális dimenzió felfedezésére, mégha csak a perszonális oldal megdolgozása után is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése